Első ránézésre azt gondolhatjuk, hogy a Keltis jogosan nyerte el az év játéka címet, hiszen Reiner Knizia neve ad garanciát a jó szórakozásra. Ennek ellenére csalódnunk kell, mert szerintem nem egy nagy durranás. Kellemes elfoglaltságnak mondanám, ám hihetetlennek tartom, hogy 2008-ban nem volt ennél jobb játék. Mondjuk azt is meg kell jegyezni, hogy manapság szinte csak olyan társasok nyerhetik el ezt a címet, amik az egész családnak biztosítanak önfeledt szórakozást. Tehát nem csak azt nézik, hogy jó-e a játék, hanem azt is hogy ne legyen túl bonyolult, és még a kisebbek is élvezzék. Ezek után lássuk, miről is szól a Keltis.
A játék legfontosabb tartozéka egy kártyapakli, amiben számozott lapokat találunk 0-10-ig, és ezek a lapok öt különböző színüek lehetnek. Ennek megfelelően öt különböző színű úton kell bábuinkat minél tovább eljuttatni. Ezt úgy tehetjük meg, hogy az ösvényeknek megfelelő színű kártyákat játszunk ki növekvő, vagy csökkenő sorrendben. Egyébként kezünkben mindig nyolc lap van, ha kijátszunk egyet, rögtön pótoljuk is. A játék lényege, hogy minél több pontot szerezzünk, vagyis minél előrébb juttassuk bábuinkat. Fejenként öt bábuval rendelkezik mindenki, ezek közül az egyik kétszer akkora, mint a többi, tehát az ezzel elért pontszám, a játék végén duplán számít. Ezért jól meg kell gondolni, hogy melyik ösvényen indítsuk útnak ezt a bábut, hiszen a végén sok múlhat rajta.
Ezek mellett változatosságot jelent, hogy vannak mozgatható lapok, amiket nekünk kell minden játék elején felhelyezni a pályára. Ezek között az extra lapok között vannak azonnali győzelmi pontot érő korongok, vannak olyanok, amikkel még egyet léphetünk valamelyik bábunkkal, és vannak olyan kövek, amiket azért érdemes gyűjtenünk, mert a játék végén plusz pontokat jelentenek, hiányuk negatív pontokat von maga után.
Törekednünk kell arra, hogy a különböző színekből minél hosszabb sorozatot gyűjtögessünk, mert így tudjuk bábuinkat minél előrébb juttatni. De itt jön a Keltis legnagyobb hibája, azaz, hogy túlságosan nagy szerepe van a szerencsének. Szerintem ez a tényező nagyban lerontja a játékot, mivel teljesen ki vagyunk szolgáltatva a lapjárásnak. Egy menetnek akkor van vége, ha öt bábu belép a felső egyharmadba (6, 7, 10 mezők), illetve ha elfogy a húzópakli. A Keltist 2-4 ember játszhatja, egy menet körülbelül 15-20 percet vesz igénybe, és egy játék alatt érdemes több menetet játszani, megegyezés szerint például három kört, vagy amíg valaki el nem éri a száz pontot. Erre azért van szükség, mert így valamelyest kiegyenlítődnek az esélyek.
Összességében a Keltis egy könnyed és egyszerű játék, de azért nem nagy szám. Óriási negatívuma a nagy szerencsefaktor, pozitívuma viszont, hogy gyors, pörgős, nem kell sokat várakozni játékostársainkra sem. Kivitelezésére maximum pontot adnék, de azért elgondolkodtató, hogy egy ilyen egyszerű játéknak, minek ennyi tartozék. Egyébként a Keltis egy régebbi kártyajáték, a Lost Cities továbbfejlesztése. Mondjuk a Lost Cities-t csak ketten lehet játszani, mégis úgy gondolom, hogy talán jobb lett volna emellett a változat mellett megmaradni, mert ez inkább egy egyszerű kártyajáték, nem pedig táblás.
