Most, hogy itt a nyár és ezzel együtt a jó idő is, az ember minél több időt próbál a szabadban tölteni. Ezért úgy gondoltam, hogy elindítom ezt a rovatot, ahol olyan játékokkal találkozhattok, amit csakis a természet lágy ölén lehet játszani. Ezek a szabadtéri eszközök is több embert, kisebb társaságok igényelnek, de azért mégsem a hagyományos értelemben vett társasjátékokról lesz szó. Elsőként ismerkedjetek meg a Pétanque nevű golyójátékkal.

A Pétanque egy francia eredetű játék, ami fém golyókból és egy kisebb fa golyócskából áll. (A fém labdák átmérője olyan 8 centi körül lehet, a fa golyócskáé pedig nagyjából 3 centi.) A játék során először eldobjuk a kis labdát (ha jól tudom, ezt nevezik "öcsinek"), ezek után a játékosok feladata, hogy minél közelebb dobják fémgolyóikat az öcsihez. A menetet az nyeri, aki a legjobban közelítette meg a fa golyóbist. Ezt a játékot lehet egyéniben és csapatban is játszani. A fémgolyókon különböző minták vannak, amik segítenek megkülönböztetni a játékosok lasztiait. Ezen kívül a szett része egy mérőzsinór, amit akkor kell használni, ha szemmel nem látható, hogy ki a győztes. Fontos, hogy minél egyenletesebb, vízszintes talajon játszunk, hogy senkinek se jelentsen hátrányt, egy-egy gödör vagy dombocska. Azért érdemes nem túl nyüzsgő terepet választani, nehyogy valaki eltalja egy másik embertársát. Egyébként, a kényelmesebbek beszerezhetnek maguknak egy mágnesen golyófelszedőt, így még csak hajolgatniuk sem kell a labdáikért a menet végén.

Én ezzel a játékkal olyan tíz éve találkoztam először Spanyolországban, ahol a parkokban külön rész van elkerítve az öreg bácsiknak, akik naphosszat Pétanque-gal játszanak. Azóta mi is beszereztünk magunknak egy szettet, amit jó időben előszeretettel veszünk elő, és még nekem is élvezhető, annak ellenére, hogy nem célzok túlzottan jól... Szóval ebből is látszik, hogy mindenki számára élvezhető lehet ez a játék, ezért mindenkit bíztatok a kipróbálásra.

Egy jó hadvezér, egy jó taktika és egy jó sereg. Tulajdonképpen csupán ennyire van szükség, hogy élvezetes legyen ez a társasjáték.

A Stratego egy fergeteges stratégiai játék, amelyben a játékosok hadvezérek bőrébe bújva próbálják megtalálni az ellenséges csapat zászlaját. A csapatok felsorakoznak egymással szemben, és már indulhat is a küzdelem életre, vagy halálra.

Ezt a társast két személy játszhatja, akiknek a feladatuk az, hogy egy különböző rangú katonákból álló, 40 fős hadsereget irányítsanak, méghozzá úgy, hogy minél hamarabb megszerezzék az ellenséges zászlót. Két harcos között a küzdelem kilétük, azaz rangjuk felfedésével történik. Értelemszerűen a magasabb képzettségű tiszt legyőzi a kisebb ranggal rendelkező katonát. Tehát a küzdelem előtt a két vezér megpróbál egy hatásos és bomba biztos stratégiát kitalálni, és úgy elhelyezni a zászlót, hogy azt minél nehezebben lehessen megközelíteni. Ezt úgy lehet elérni, hogy minél több bombát és magas rangú tisztet helyezünk a zászló köré, hogy azok tutira levédjék az ellenség elől. (Gondolom azt midenki kitalálja, hogy ha bombával találkozik az egyik tisztünk, az rögtön felrobban, azaz odaveszik egy értékes emberünk.) Na persze csinálhatjuk ezt csupán az ellenség megtévesztése végett is. De mindenképpen gondolni kell az előrehaladásra is, vagyis a sereg élére sem árt olyan jól képzett katonákat állítani, akik vezetésével egyre közelebb tudunk jutni az ellenség zászlajához. Azért az pluszban nehezíti az előreheladást, hogy a csatatér közepén tavakat kell kerülgetni a haderőknek. Tehát az elején jól ki kell fundálnunk a megfelelő taktikát, ami később győzelemre viszi a seregünket.

A harc kezdetével ki kell szimatolni az ellenséges erők helyzetét, és itt kell bevetnie magát a hadvezérnek, hiszen ilyen izgalmas pillanatokban derül fény a vezér nagyságára. Kiváló memóriával, taktikus gondolkodással és éles látással fel kell fednie az ellenség tervét, és ezután már csak a győzelemre vezető  támadást kell elindítani a megfelelő időben. 

A Stratego egy igazán izgalmas, kalandos és meglepetésekkel teli játék, amit ugyan csak két fő játszhat, de akár már kisebb gyerekekkel is élvezetes lehet a  küzdelem. Egyébként a doboz tartalma a 40-40 darabból álló hadsereg, és egy négyzet alakú harcmező, ami be van négyzetrácsozva, és ezekbe a kockákba kell a bábuinkat elhelyezni. Szóval, ha érzel magadban annyi erőt és stratégiai képességet, hogy leigázd az ellenséget, akkor tutira neked való ez a társas.

A következő sorok tartalma,
Magába azt foglalja,
Hogy, hogyan is kell az UNO-t játszani,
És remélem a lényeg jól fog látszani.

Az alábbi sorok az érdeklődőknek szólnának,
Szóval a főbb szabályok a következők volnának:

Színre színt, vagy számra számot tegyél,
Vagy ha nem tudsz rakni, akkor vegyél
Kezedbe egy újabb lapot,
És sóhajts egy jó nagyot.

Ha nincsen nálad számozott lap,
Akkor tulajdonképpen az alap,
Hogy a másikkal kiszúrj,
És egy olyan lapot beszúrj,
Amitől a következő sokat húz,
És ezek után már csak téged nyúz.

Ha nem marad más a kezedben, csak az utolsó lapod,
Nincs más hátra, mint hogy kiálts egy jó nagyot:
UNO! hagyja el a szó a szádat,
És már hízhat is a májad,
Hiszen megnyertél egy újabb kört,
És nem csináltál magadból "ökört".

Röviden tehát ennyi lenne a lényeg,
Szóval próbáld ki nyugodtan, de tényleg!

Ez a játék jó szórakozást nyújt tutira,
Ezért mindenképp alapozás lehet egy bulira.

Hát röviden és frappánsan ennyi lenne ennek a mindenki számára ismert klasszikusnak a játékszabálya. Kiegészítésként az extra lapokat mutatnám még be. Az elsővel letilthatod (azaz kimarad egy körből) a következőt, a másodikkal megfordíthatod a játék irányát, a harmadikkal pedig plusz két lap húzására kötelezheted az utánad levő játékost. Ezek a lapok ugyanúgy, mint a többi számozott kártya (0-tól 9-ig) négyféle színű lehet (piros, kék, sárga, zöld), és mindegyikből két darab van egy csomagban, azaz mindegyik dupla. Ezeken kívül van még 4 darab színkérő kártya, amit bármikor le lehet tenni, valamint szintén 4 darab extrabonusz lap, amit szintén bármire rá lehet tenni, és ekkor az utánad következőnek plusz négy lapot kell húznia, és ezek után te még színt is kérhetsz. Ezen kívül mi még egy szabályt szoktunk alkalmazni: a beszúrást. Ez azt jelenti, hogy ha például a dobópakli tetején egy piros kettes van, és nálam van a másik piros kettes, akkor azt akkor is letehetem, ha nem én vagyok soron, és így tőlem folytatódik tovább a kör. Tehát azért érdemes odafigyelni és gyorsnak lenni.

Természetesen már ennek a játéknak is vannak mindenféle cizellált kiadásai (vízálló, Spongya Bob-os, Hello Kitty-s, Verdák-ok), és "versenytársai" is (Solo). De ha valaki nem akar beruházni egy ilyen játékra, akkor simán lehet magyar kártyával is játszani, ezt a változatot hívják Makaónak. Szóval bármelyik típust választjátok: jó szórakozást hozzá!

A Sticheln egy szokatlan, teljesen újszerű kártyajáték. Első ránézésre úgy látszik, hogy tökre összevissza szabályai vannak, vagyis tisztára kuszának tűnik az első pár menet. Ez nálunk most a favorit, mivel nem megszokott struktúrája mindenkit arra ösztönöz, hogy még egy kört játszunk, hátha akkor már jobban megy a játék.

 A dobozban hat féle színű kártyát (piros, sárga, kék, zöld, lila és barna) találhatunk mindegyik 0-tól 18-ig számozva. Ezt a játékot 3-8 ember játszhatja, minden esetben meg van határozva, hogy melyik színek és hányas számig vannak játékban. Ebből következően az összes lapot csak nyolc játékos esetén használjuk. A kör elején kiosztjuk az összes lapot, mindenkinek egyformán. Ezek után mindenki kiválaszt magának egy kártyát, amit büntetőlapnak nevezünk, és egyszerre fedik fel játékostársaik előtt. Ez a kártya végig előttünk marad az egész kör folyamán. A játék célja, hogy minél több ütést szerezzünk úgy, hogy a saját büntetőszínünkből minél kevesebbet, illetve inkább egyet se vigyünk.

A sticheln-ben az a fő újdonság, hogy tulajdonképpen bármilyen hívásra bármilyen lapot tehetünk. Ez azt jelenti, hogy nem kell színre színt tenni, nem kell felülütni, nincs egy meghatározott aduszín. Illetve itt is van adu, csakhogy nem egy bizonyos, ami mindenkire vonatkozik, hanem ennél a játéknál minden szín adunak minősül, ami nem a kihívott szín volt. Tehát ha például kihívnak egy kék kilencest, és ha nekem nincs kékem, vagy nem akarom beletenni, akkor ha már egy sárga kettest ráteszek, enyém az ütés. Egyébként ütéshez jutni úgy lehet, hogy ha mindenki színre színt tesz,akkor a nagyobb viszi, ha más szín is belekerül, akkor az visz, aki a legnagyobbat tette bele. Itt van még egy fontos szabály, azaz, ha valaki beletesz a kék kilencesre egy zöld ötöst, és egy másik játékos is valamilyen színű ötöst rak, akkor azé az ütés, aki először tette bele.

A játék során arra kell törekedni, hogy minél több pontot gyűjtsünk össze. A pontszámításnál minden lap, amit vittünk plusz egy pontot ér, viszont minden lap, amit a büntetőszínünkből vittünk el annyi mínusz pontnak számít, amennyi a kártyákon levő számok értéke. Ebbe beleszámít a játék elején kiválasztott büntetőlap is, tehát érdemes minél kisebb lapot kiválasztanunk. Egyébként egy menet öt körből áll, tehát mindenki számára van lehetőség, hogy javítson a helyezésén.

Azért ebben a játékban is van szerepe a szerncsének, de valamilyen stratégiát is ki kell találnunk, hogy sikeresek legyünk. Azt feltétlenül meg kell említeni, hogy ez a társas nem biztos, hogy élvezetes jólelkűeknek és idegbetegeknek, mert nagy szerepe van a szívatásnak is. A játék során elkerülhetetlen, hogy megszívassunk valakit azzal, hogy valakinek az ütésébe teszünk a büntetőszínéből. Szóval ez egy igazi vérremenő, szemet-szemért, fogat-fogért játék, de azért próbáljuk megtartani higgadságunkat a játék végéig.

Mivel a Sticheln-t akár nyolc fő is játszhatja, ezért kitűnő partyjáték lehet. Szóval mindenkit ösztönzök, akik már unják a hagyományos kártyajátékokat, hogy mindenképp próbálják ki, biztosan nem fognak csalódni. Ez a játék tuti felüdülést jelent újszerűsége és szokatlan szabályai miatt. Azt hiszem, hogy a Sticheln-t nem lehet abbahagyni egy kör után, egyrészt azért mert mindenkinek kell egy kis idő, amíg hozzászokik a szabályokhoz, másrészt pedig mert egy szórakoztató, egyszerű társas.

Start/Minden program/Játékok/Fekete macska. Legkönnyebben ezen az útvonalon juthatunk el a címben szereplő kitűnő kártyajátékhoz, feltéve persze, hogy rendelkezünk számítógéppel és Windows operációs rendszerrel. Feltehetően a felhasználók jelentős hányada rákattintott már a programra, de a vállalkozó szelleműeknek mindenképpen érdemes kipróbálni a háromdimenziós valóságban is a játékot. Ehhez pedig semmi más nem kell, mint négy játékos, egy teljes pakli francia kártya, illetve papír és ceruza. A szabályok a következők: mindenki kap 13 lapot, az kezd, akinél a treff 2-es van. Ezt követően mindenki színre színt tesz, a legmagasabb kidobott lap visz, felülütni nem kötelező. Ha nincs színed, akkor bármilyen lapot eldobhatsz. Mindegyik kőr 1 pontot ér, a pikk dáma pedig 13-at. A cél, hogy minél kevesebb pontot vigyünk.

Még mielőtt elkezdődne az adott kör, a véletlenszerű leosztás hátrányainak elkerülése végett osztás után minden játékos kiválaszt három olyan lapot, amit valamilyen okból nem akar megtartani, és továbbadja azt. Az első körben balra, a másodikban jobbra, a harmadikban keresztbe. A negyedik körben nincs csere, így akkor tényleg csak a leosztás számít. A csere kitűnő lehetőséget teremt, hogy kialakítsuk taktikánkat, színhiányokat teremtsünk, amikkel a játék folyamán előnyös helyzetbe kerülhetünk. A színhiány különösen fontos, hiszen általában így lehet könnyen megszabadulni a pikk dámától, illetve a magas kőröktől. A játékot az kezdi, akinél a treff 2-es van, ha valakinek nincs treffje, akkor ebben a körben kizárólag olyan lapot dobhat el, ami nem ér pontot. Pontot érő lapot csak akkor hívhatunk ki, ha már korábban valaki dobott el kőrt. Aki az összes kőrt és a pikk dámát is összegyűjti, 0 pontot ír, a többiek pedig 26-ot (ezt nevezik tarolásnak). A játék addig tart, amíg valaki el nem éri a 100 pontot.

Pikk dámának is szokták nevezni a Fekete macskát, azonban az alternatív elnevezések közül a Kibaszós adja vissza maradéktalanul a játék lényegét. Mert hát tulajdonképpen a szívatásról szól ez a játék, hogy kinek adjuk oda a pikk dámát. És bizony ezért sokkal jobb is élő emberekkel játszani a Fekete macskát, nem pedig a számítógép generálta Botondokkal meg Dorkákkal. A gépi ellenfél az első adandó alkalommal kidobja a dámát, míg a valóságban az igazán taktikusak addig tartogatják, míg az eredményjelzőn vezető társuknak nem tudják szaporítani 13-mal pontjai számát. Vagy akár egy kiszemelt barátra is rá lehet szállni, akit minden körben megajándékozhatunk kedvenc nőjével. Ilyenkor persze elkerülhetetlen az idegroham, mások részéről a kárörvendés, és bizony egy Fekete macska parit követően nagyon nehéz higgadtan felállni az asztaltól. Az idegesség közben jelentős agysejtállomány pusztul el, azonban mindez egy percig sem gátolhatja meg a szenvedélyes rajongót, hogy egy perc habozás nélkül kezdjen bele legközelebb is a játékba.

A Fekete macska egy taktikus, odafigyelést igénylő, izgalmas kártyajáték, amit egyszerűen nem lehet megunni. A szerencse befolyása minimális, ahogy az ultiban, itt is vannak örök nyertesek és örök vesztesek. Nekem mindezért az egyik kedvenc kártyajátékom.

A Svindli egy igazán szórakoztató, kicsit gyerekes játék, ami két pakli magyar vagy francia kártyával és akár két játékostól is játszható. Az egész tulajdonképpen a füllentésen alapszik, aki nem tud jól blöffölni, annak tuti bukó ez a játék.

Egy kör úgy zajlik, hogy kiosztjuk az egész paklit úgy, hogy mindenki ugyanannyi lapot kapjon. A játék során színével lefelé tesszük le a kártyákat, méghozzá sorban egymásra. Ez azt jelenti, hogy valaki letesz egy lapot, és azt mondja, hogy például ez egy kilences. A következő játékosnak tízest kell rá tennie, vagy legalábbis azt kell mondania. Nyílván, ha van soron következő lapunk, akkor azt tesszük rá, és így nem kényszerülünk csalásra, de ha nincs a kezünkben olyan kártya, akkor le kell tennünk egy bármilyen lapot, amire azt mondjuk, hogy a soron következő. Ekkor bármelyik játékos dönthet úgy, hogy megnézi, mit tettünk le. Ilyenkor azt kiáltja: SVINDLI és megnézi a legfelső lapot. Ha az megegyezik a mondott értékkel, akkor az veszi fel az egész pakkot, aki Svindlit mondott. De ha csak blöfföltünk, akkor nekünk kell kezünkbe vennünk az egész paklit. Ez után az kezdi a következő kört, aki felvette a pakkot.

A játékot az nyeri, akinek legelőször fogynak el a lapok a kezéből. Természetesen egy kis taktikára is szükség van, hiszen egy kis odafigyeléssel ki lehet számolni, hogy melyik lap kerül ránk, így előre tudunk készülni. Ennek inkább a vége felé van jelentősége, mivel ha valakinek már csak egy lapja van, akkor tuti, hogy valamelyik játékos svindlit fog mondani rá.

Nagyon szórakoztató játék, még kisgyerekeknek is. Nekem is nagy kedvencem volt, négy-öt évesen sokat játszottunk apuval, de akkor még pluszban csaltam, ha apu nem nézett oda, megnéztem, hogy ő blöffölt-e vagy sem. Szóval ez egy könnyed, élvezetes és egyszerű játék, csak elég nagy szerencse kell ahhoz, hogy valaki kimenjen, azaz egy kissé hosszúra nyúlhat egy menet. Tulajdonképpen ezt tudnám egyetlen negatívumként említeni, és így általában hamarabb megunjuk, mint hogy valaki nyerne. A Svindlit bátran ajánlhatom nagy társaságoknak, ha egy jó kis bemelegítő játékra van szükségük.

Gondolom mindenki számára ismerős ez a játék, de úgy gondolom, hogy mindenképpen szót kell ejtenünk róla, már csak azért is, mert mi is elég gyakran játszunk vele. A Jenga egy ügyességi társasjáték, amit akárhányan játszhatunk, mégsem unalmas, hiszen mindenki feszült figyelemmel várja, hogy vajon mikor fog összedőlni a torony.

A társas rendkívül egyszerű összetevőkből áll, csupán 54 fahasáb alkotja a Jengát. Ezen kívül mindössze végtelen nyugalomra, sziklaerős kézre és óriási figyelemre van szükség. A játék elején ezeket a hasábokat hármasával építjük egymásra , így 18 emeletet kapunk. A játék lényege, hogy minél magasabbra építsük a tornyot, úgy, hogy az ne dőljön össze. A játékosok egyesével egy-egy hasábot húznak ki az épületből, majd azt a torony tetejére helyezik. Ez a társas tényeg nagyon egyszerű, azonban van egy pár szabály, amihez tartanunk kell magunkat. Legfőbb szabály, hogy csak egy kézzel lehet hozzányúlni hasábokhoz, tehát érdemes az ügyesebbik kezünket használni. További megkötést jelent, hogy nem építkezhetünk csak úgy kedvünkre, vagyis mindig fel kell tölteni a teljes sort, hogy tovább haladhassunk. Tehát mindhárom helyet ki kell használni a torony tetején. És az utolsó szabály pedig az, hogy csak olyan sorból húzhatunk ki hasábot, ami fölött teljes sor van, azaz nem vehetünk ki olyan elemet, ami fölött csak egy vagy két fahasáb van.

A játéknak nincs nyertese, csak vesztese van, méghozzá az, akinél összedől a torony. A Jenga nagyon szórakoztató játék, nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is. Mi például ha bulit szervezünk, mindig Jengával indítjuk a partit, hogy eleget tegyünk egy nagyon kedves ismerősünk igényeinek. Persze ezt a játékot sörözgetés-borozgatás közben is érdekes játszani, hiszen egy szalonspicces ember már egy kicsit remegőbb kézzel nyúl az elemekhez. Természetesen már ennek a társasnak is vannak továbbfejlesztett változatai, amikből én azt emelném ki, amikor a hasábok háromféle színűre vannak festve, és még egy dobókocka is tartozik a játékhoz, aminek oldalain a három szín látható. Ekkor annyiban nehezedik a feladat, hogy a soron következő játékos dob a kockával, ami megmutatja, hogy milyen színű elemet kell kihúznia. Ez még izgalmasabbá teszi a játékot, hiszen jobban korlátozza a játékosokat a választásban.  

És persze vannak olyanok is, akik kicsit kreatívabban építőkockaként használják a Jengát. Nézzétek meg a következő kis videót - érdemes!

https://www.youtube.com/watch?v=RdNeaSgqcFg

Retrojáték sorozatunk következő gyöngyszeme a kilencvenes évek elejéhez köthető, és gondolom, mindenki emlékezetében élénken él a Ne ébreszd fel a papát! című társas. A játék kiindulópontja: egy kis éjszakai nassolásra vágyó gyereksereg kísérletet tesz eljutni a dugig levő hűtőhöz, természetesen úgy, hogy a szülők, vagyis a papa ne neszeljen meg ebből semmit. A játék során a gyerekek bőrébe bújva kell megtennünk az ágy és a hűtő közti távolságot a legnagyobb csendben.

A társas tartozékai: egy játéktér, ahol a gyerkőcök ágyától négy színből álló út vezet a hűtőig, amiken itt-ott valamilyen árba és szám is szerepel. Ezek a képek olyan állatokat, vagy tárgyakat ábrázolnak, amiket ha összetörönk/leejtünk/nekimegyünk/rálépünk a farkukra, akkora zajt csapnak, hogy elképzelhető, hogy még a papa is felébred tőle. A tábla középen a szülők ágyának helye található, ahova a már ágyban fekvő papát kell beilleszteni. Továbbá a játék részét képezi a négy gyerekfigura, 16 különböző színű és figurás kártya, valamint egy pörgető lapocska (ezen a négy szín szerepel, valamint egy csillagos mező). Az előkészületek során szétosztjuk a résztvevők közt a lapokat, és tulajdonképpen már indulhat is a móka. De semmiképpen se feledkezzünk el a papa hálósipkájáról sem, aminek később lesz nagy szerepe a játék során.

A játékosoknak pörgetniük kell a kis lapocskán, és a legközelebbi olyan szabad színű mezőre kell lépni, mint amit pörgettek. Ha oylan mezőre lépünk, amin kép és szám szerepel, a következőt kell csinálni: szerencsések vagyunk, ha olyan figurára léptünk, aminek a képmása szerepel a kezünkben levő kártyák valamelyikén. Ilyenkor nem történik semmi, a következő játékos pörget. Ám, ha nincs a kezünkben az adott rajz, akkor annyiszor kell lenyomnunk a papa óráját, ahányas szám található a mezőn. Ha a papa felébred, lebuktunk, mars vissza az ágyba, és jön a következő éhenkórász. Ha viszont nem ébredt fel, akkor egyenlőre megusztuk, és folytathatjuk utunkat a hűtőhöz. Ha csillagot pörgetünk, akkor - ha jól emlékszem, de javítsatok ki, ha nem így volt - megelőzhetjük az egész sort, és az első játékos előtti legközelebbi üres mezőre ugorhatunk. Persze előre nem lehet kiszámítani, hogy mikor ébred fel az "alvó oroszlán", de mivel papa mindig hirtelen pattan ki az ágyból, a kisebbek teljesen megijednek. azért enyhíti a "feszültséget", hogy ilyenkor mindig lerepül a fejéről a hálósipka, ami meg viccessé teszi a játékot. Egy menet kb. 20 percig tart, és akkor van vége, ha olyan színt pörgetünk, ami már nem szerepel a bábunk és a hűtő között.

A Ne ébreszd fel a papát! kifejezetten szórakoztató 4-5 éveseknek, nem is túl hosszú, és persze végig izgulhatnak, hogy mikor ugrik ki az ágyból papa, és parancsol valakit vissza az ágyába. Természetesen ezt a társast csak kisgyerekeknek ajánlanám, de a nagyobbak is elnosztalgiázhatnak vele, vagy elszórakozhatnak a kicsik reakcióin.

Ne ijedjetek meg/örüljetek előre, a következő játékot ugyan francia kártyával kell játszani, de semmi köze nincs a pókerhez. Ahogy a taktikához se sok, hiszen elsősorban a szerencsén múlik, hogy nyerünk-e vagy sem. A kezdéshez - túl a két pakli, jokerekkel kiegészített francia kártyán - nem árt emberes söradagot is bekészíteni, hiszen aki nem tartozik Fortuna kegyeltjei közé, a játékpartnerek fizikai bántalmazása helyett inkább az enyhet adó alkohollal csillapítsa kedélyét. Na de miről is van szó? A 110 alaposan megkevert kártyák közül mindenki kap négyet, amit anélkül, hogy megnézne hátoldalával felfelé felsorakoztat maga előtt. Miután az asztal körül ülők elkészültek, háromra mindenki megnézi a két szélső lapját úgy, hogy csak maga lássa, majd visszafordítja ismét hátoldalával felfelé. A gyors memorizálást követően kezdetét veszi a játék, melynek célja, hogy a lerakott négy lap összértéke minél kevesebb legyen.

A lapok értékét tekintve haladjunk növekvő sorrendben: a joker és a király értéke 0, az ászé 1, a számozott lapoké értelemszerűen annyi, amennyi rá van írva, a bubi 11-et, a dáma pedig 12-t ér. A négy lapunk összértéke tehát a 0-48 tartományba fog esni, a cél pedig az, hogy minél inkább a zérus felé közelítsünk. Miután mindenki megleste két szélső lapját, az aktuális osztó a soron következőnek felcsap egy lapot a pakli tetejéről. Az első játékos eldönti, hogy kicseréli-e a mindenki által látható lapot valamelyik sajátjára. Ha teszem azt ászt vagy királyt kap, akkor a csere nyilvánvaló, azonban egy hatos vagy hetes esetében ez már nem annyira, pláne nem a körök előrehaladtával. Szóval első játékos döntött, mondjuk a szélső kilencesét egy négyesre cserélte. A rákövetkező társ ekkor eldöntheti, hogy az asztal közepébe kicsapott kilencest elviszi, vagy inkább új lapot kér az osztótól. Mivel a kilences igen nagy, ezért inkább az osztó segítségéhez folyamodik, aki mondjuk egy dámát dob ki neki, amit magas értéke miatt nem fogad el, így ő ebben a körben csere nélkül marad. Jön a harmadik játékos, aki eldönti, hogy kéri a dámát (nem fogja), vagy új lap mellett dönt.

A játék menete röviden ennyi, tehát az asztal közepére felcsapott legfelső lapot cserélhetjük ki az egyik sajátunkra. A középen lévő, általunk sem ismert két kártya esetében a csere igazi kakukktojás, hiszen szerencsésen (pl. bubit ászra) vagy pechesen is (pl. királyt négyesre) elsülhet a dolog. Fontos, hogy aki úgy érzi, hogy a négy lapjának az összege a legkevesebb, mielőtt rákerülne a sor koppant egyet. Ekkor az utána következő játékosoknak még egy kör áll a rendelkezésükre, hogy cseréljenek. Ha ennek a körnek is vége, akkor mindenki felfordítja lapjait, és megszámolja, hogy összesen hány pontja van. Akinek a legkevesebb, az nullát ír, a többiek pedig annyit, amennyi a nyertes és a saját összeg különbsége (azaz pl. a lapjaim értéke 8, a győztesé 3, így én 8-3=5 pontot írok). Ha nem a koppintó játékosnak van a legkevesebb pontja, akkor ő a győztes pontjaitól függetlenül saját pontjainak a dupláját írja.

A játékot érdemes egy előre megszabott ponthatárig, mondjuk 100 pontig játszani, így a játéknak akkor van vége, ha valaki pár körrel később eléri ezt az értéket. Tíz fő kényelmesen el tud játszani, de akár többen is ki lehet próbálni, bár így könnyen anarchiává változhat a szórakozás. Remélem mindenki számára érthetően írtam le a játékmenetet, ha valakinek kérdése van, a kommentekben nyugodtan tegye fel azokat. A játék elnevezéséről azonban ne kérdezzetek, én már így tanultam, és az eredetéről semmit sem tudok.

A Funkenschlag az egyik, ha nem a legkomolyabb társasjáték, amivel valaha játszottam. Már a témája is eléggé kemény és összetett, mivelhogy egy gazdasági játékról van szó. Ebben a társasban a játékosoknak az energiapiac és az erőművek világában kell helytállniuk, azaz a lényeg, hogy minél több várost szerezzünk meg, és azok közül lehetőleg minél többet lássunk el elektromos árammal. Ami a legnagyszerűbb a Power Gridben az az, hogy tulajdonképpen nincs szerepe a szerencsének, sőt ez az egyetlen általam ismert játék, ami a lemaradókat segíti, és azokat, akik túl jó pozíciót vívtak ki maguknak, hátráltatja. Összességében egy olyan piacon találjuk magunkat, ahol a különböző nyersanyagok és erőművek árfolyamát a kereslet és kínálat törvényei határozzák meg. Ezek alapján sejthető, hogy nem kifejezetten könnyű játék, sőt elég bonyolult, ebből kifolyólag a játékidő is eléggé hosszú (több mint két óra), szóval egy egész estét betöltő társasról van szó. Éppen ezért csak 12 évesnél idősebbeknek ajánlott.

Ezek után először is kezdjük magával a dobozzal és annak tartalmával. Szerintem kívülről nézve egyáltalán nem vonzó ez a játék, magamtól biztosan nem venném le a polcról. De szerencsére egy kedves ismerős - konkrétan jancsoo - aki remekül kiigazodik a társasok világában, úgy döntött, hogy megajándékoz bennünket eme gyöngyszemmel. Szóval a dobozon látható rajz, nem túl bizalomgerjesztő, és nem is árul el túl sokat a játék lényegéről sem. A dobozban 1 játéktér található, aminek egyik oldalán észak-amerikai, másik oldalán pedig németországi városok találhatók. Ezen felül a tábla jobb felső sarkában a pontozósáv látható, ami megmutatja, hogy kinek mennyi várost sikerült felépítenie. A bal felső sarokban a játékos sorrendet jelző sor található. Végül a játéktér alsó részén a nyersanyag piac látszik, ahol a játék során az látható, hogy az egyes nyersanyagok (szén, olaj, uránium és szemét) mikor mennyibe kerülnek. A doboz tartalmaz még fa házikókat (összesen hat színben), fa nyersanyagjelzőket, játékpénzt, azaz Elektrót, egy darab 3. rész kártyát, valamint erőmű kártyákat. Az erőmű lapok bal felső sarkában található szám egyrészt a sorszámát jelzi, másrészt pedig azt, hogy mennyi a kikiáltási ára az aukciónál. Az alján pedig az látható, hogy milyen és mennyi nyersanyaggal működik, valamint hogy hány házat tudnak ellátni energiával. Ezek között az erőművek között van szénnel, szeméttel, olajjal és urániummal működő, van hibrid erőmű (szénnel és/vagy olajjal működő), de persze nem feledkezhetünk meg a nagyon értékes természetes erőforrásokkal működő erőművekről sem.

A játék menete

Előkészületek:

Mindenki kap 50 Elektrót, és felhelyez egy bábut a pontozósávra, valamint további egy bábu szükséges a sorrend jelzéséhez, amit az elején sorsolunk, a játék folyamán aszerint változik, hogy kinek van a legtöbb városa bekötve a hálózatba, vagy hogy ki rendelekzika legmagasabb értékű erőművel. A 3-tól 10-ig jelzett erőműveket két sorba egymás alá a tábla mellé kell helyezni (fontos a sorrend), ez lesz a nyersanyagpiac. A felső sor (3-6-ig) az aktuális piacot, a második (7-10-ig) pedig a jövőbeni piacot reprezentálja. De ne feledkezzünk el a nyersanyagpiacról sem, fel kell tenni megfelelő számú fa bábut, hogy lássuk, mennyibe is kerülnek az adott körben az egyes anyagok.

Első lépés: az erőművek megvásárlása

Licitálnunk kell a felső sor erőműveire. Az a játékos kezdi a licitálást, aki az első helyen áll. Az első játékos választ, utána a soron következők eldönthetik, hogy ajánlanak-e többet, vagy passzolnak, ez addig megy, amíg a legtöbbet licitáló el nem viszi az erőművet. Ez után felcsapunk egy újabb lapot, és a következő játékos szintén a négy legkisebb erőmű közül választhat. Az első körben mindenkinek kötelező egy erőművet vásárolnia,  a további körökben ez opcionális. A játék folyamán egy játékos egyszerre három erőművet birtokolhat. Ez nem azt jeleni, hogy nem vásárolhatunk háromnál többet, hanem azt, hogy egy újabb erőmű megvételénél ki kell dobnunk egy régebbit.

Második lépés: a nyersanyag beszerzése

A vásárlást a legutolsó helyen álló kezdi, azaz ő tudja a legolcsóbban megszerezni a különböző anyagokat. Ily módon a további játékosoknak már drágább lesz a beszerzés, sőt az is előfordulhat, hogy valamelyik anyag el is fogy. A megvásárolt anyagokat az erőmű kártyákon tárolhatjuk, maximum kétszer annyit, mint amennyihez szüksége van a termeléshez.

Harmadik lépés: a házak építése

Mindenki az első házát tetszőleges helyre, ahova más még nem telepedett még le, 10 Elektróért építheti fel. Itt szintén megfordul a sorrend, tehát a leggyengébb játékos kezdi az építkezést. A játék során bármely város beköthetjük a rendszerbe, amit el tudunk érni saját városainkból, de ilyenkor már meg kell fizetnünk a vezeték kiépítését is, ezt a táblán feltüntetett összeg jelzi.

Negyedik lépés: a felfűtés

A játékosok erőműveik segítségével árammal látják el házaikat, ám ehhez szükség van a vásárolt nyersanyagokra. Minél több házat fűtünk fel, annál több pénzhez jutunk, amit később új, drágább, de hatékonyabb erőművek vásárlására, újabb házak építésére, valamint nyersanyagvásárlásra lehet fordítani. Végezetül feltöltjük a nyersanyagpiacot, és meghatározzuk az új sorrendet is.

A játék három körből áll. Az előbb felvázolt lépések mentén haladva a második kör akkor kezdődik el, ha valaki felépíti a hetedik házát is. A különbség ez után csupán annyi, hogy már építkezhetünk játékostársaink mellé, valamint, hogy egy ház felhúzása már 15 Elektróba kerül. Ezen kívül figyelnünk kell arra, hogy most már másképp töltődik fel a világpiac is. A harmadik fázis akkor jön el, amikor az erőmű pakli aljára helyezett 3. rész kártya előkerül. Ez a következő változtatásokat jelenti: máshogy töltődik fel a nyersanyagpiac, harmadik házat is lehet építeni játékostársaink mellé, valamint megszűnik a jövőbeni piac, eltávolítjuk a legkisebb és a legnagyobb erőműveket, és így hat erőműre lehet licitálni.

A játéknak akkor van vége, ha valaki megépíti a 17. házát. De ez nem jelenti azt, hogy ez a játékos a nyertes. A győztes az, aki a legtöbb városát tudja ellátni árammal, ha ez döntetlen, akkor az nyer, akinek több pénze van.

Ahogy már említettem a szerencse szinte teljesen ki van zárva ebből a társasból, csupán ott jelenik meg, hogy milyen sorrendben követik egymást az erőművek. Ebből az is látható, hogy majdnem végig előre lehet tervezni lépéseinket, szinte teljesen kiszámítható minden.

Most, hogy egy kicsit utánanéztem, láttam, hogy már kiegyészítők is kaphatók extra erőmű kártyák, és újabb játékterek formájában (Franciaország/Olaszország és Benelux-Közép-Európa), de ezek csak az alapjátékkal együtt játszhatók. Úgyhogy ha netalán már unnánk az alapot, be lehet újítani egy kiegészítőt.

Összességében  a Funkenschlag egy izgalmas taktikai játék, amit 2-6 játékos játszhat, és természetesen akkor a legjobb, ha minél többen vesznek részt. Viszont itt mindenképp fel kell hívnom arra a figyelmet, hogy érdemes vérbeli nagy társasozókkal játszani, természetesen nulla alkoholfogyasztás mellett, mert - saját tapasztalatból tudom, hogy - különben nagyon vontatottá és unalmassá válik a játszma. Tehát kezdőknek nem igazán ajánlanám, szerintem jobb, ha nem ezzel a játékkal indítják el társas karrierjüket.

Kolumbiában járunk, valamikor a 17. század végén. Cartagena híres, bevehetetlen, és „elhagyhatatlan” tengeri erődítmény-börtönének mélyén, maroknyi kalóz, a szökést latolgatja. Vállalkozásuk vakmerő, a túlélésnek nem sok az esélye; ők mégis nekivágnak. A börtön titkos, föld alatti járatain keresztül kúsznak a szabadba, ahol az éj leple alatt, egy rozoga ladikkal lépnek sikeresen olajra.